
PERON-KIRÁLY KATA
Közel 20 éve végeztem kozmetikusként, valamint ezzel egyidőben biológus laboratóriumi operátor diplomát is szereztem. Utóbbiban az motivált, hogy a szépséget, amelynek ereje már gyermekkoromban is lenyűgözött, kicsit eredendően is megismerjem.
Az út nem mindig volt sima, ellenben sokszor volt göröngyös.
Pályafutásom elején jó pár éven keresztül dolgoztam egyéni vállalkozóként, mint kozmetikus, az élet azonban úgy hozta, hogy alkalmazottként folytassam utamat. Az évek során megfordultam több rangos magánklinika alkalmazásában, ahol betekintést nyertem a különböző orvosi szekciók működésébe ( bőrgyógyászat, plasztikai sebészet, endokrinológia, gasztroenterológia) valamint számos világújdonságnak számító esztétikai beavatkozást is megismerhettem.
Ez az időszak döntő jelentőséggel bírt mind az életem mind a pályafutásom szempontjából. A szakmai fejlődésen túl több oldalról is bepillantást nyerhettem a komplett szépészeti üzletág teljes felépítésébe, melynek hatására körvonalazódni kezdett bennem egy olyan esztétikai szalon megvalósítása, ahol orvosi háttérrel együttműködve a vendégeket a legmodernebb és leghatékonyabb kezelésekkel szépíthetjük vagy egyben akár gyógyíthatjuk is.
Hitvallásom
„Nincs szépség, Egészség nélkül.”
A Király Beauty fő profiljának a végleges hatású lézeres szőrtelenítést választottam, mivel a legtöbb embernek jelent nemcsak esztétikai, de sok esetben egészségügyi problémát, akár a normális mértékű , vagy adott esetben a fokozott szőrnövekedés.
Az elsők között voltam Magyarországon, aki elsajátította a dióda lézeres szőrtelenítés technikáját.
Az évek során ez az eljárás is óriási fejlődésen ment keresztül, a korábbi, szintén hatékony, ugyanakkor fájdalmas és meglehetősen sok mellékhatással járó gépeket felváltották a még hatékonyabb és fájdalommentes kezelések.
Mindezen technológiák közül is a leghatékonyabbat választottam, hogy minél több vendégem érhesse el a vágyott, tőkéletesen sima, selymes bőrt.